János kórház visszavág - a KRUPP

Mintha nem lett volna elég a rémes Rókus, aznap éjjel még körbenéztünk a Budai Gyermekkórházban meg a János csecsemő osztályán.  És sajnos ez utóbbiban maradtunk is.
Betámadott a krupp.

Amikor lefekvés után egy órával meghallottam az ijedt nyüszítést, azt hittem asztma, mivel erre mint extrém BPD-st felkészítettek bennünket. Aztán egy orvos sem vette fel a telefont, így kénytelen voltam az egyik exPIC-es anyukát zavarni az asztmamaszk használati útmutatása végett, aki a háttérzajainkra azonnal rávágta, hogy hagyjam a ventolint a csudába, nyissak ablakot azonnal, mert ez krupp. A kinti hidegre Timur kutyakölykös nyüszítése és folytott ugatása abba is maradt, úgyhogy viszonylag már nyugodtabban üthettem be a keresőbe, hogy "krupp". (valami miatt a torokgyík ugrott be, hogy ez ugye nem az?, mert bár azt a betegséget sem ismerem, de az Eldorádóban mintha ezzel küzdött volna az Eperjes unokája, és arra a jelenetre sajnos hirtelen nagyon tisztán emlékeztem)

Na azt üzente a kibertér, hogy azonnal orvost kell hívni első kruppnál, illetve, ha kékül a száj. Úgyhogy az ügyeletet hívtam, akik viszont nem akartak kijönni, berendeltek bennünket és közölték, hogy tovább fognak majd küldeni a Jánosba. Szerencsére Timur kíváncsi izgalommal vette, hogy a pizsamára anorákot húzunk, éjjel ülünk az autóba, és az orvosokra is mindkét helyen olyan szélesen vigyorgott, hogy nem értettem, miért tartanak bennünket mégis ott a Jánosban.  Pláne úgy, hogy ággyal nem tudtak szolgálni, csak egy szürke-barna foltos koszszagú vékony szivaccsal. Jó, hogy megfigyelés így meg úgy, de azt sejteni lehetett, hogy a poros linóleumon a negyvenfokos kórteremben esély van rá, hogy újra jön a roham. (Timurnak felajánlottak egy vasrácsos kiságyat, de csak velem tudott elaludni lenn a földön. Plusz mentségükre szolgáljon, hogy betettek egy párologtatót is mellénk, bár sajnos nem segített.) 

Szóval jött megint a krupp, és emiatt még 24 órát ott kellett tölteni. Azt gondoltam,  hogy az utóbbi egy évben már eleget láttam kórházügyben ahhoz, hogy semmin ne lepődjek meg, de ez a földönfekvés a kruppos csecsemővel - és ez azzal is járt, hogy hétkor már lökdösött a nappalos nővér, hogy szedjem össze az "ágyat", mert itt orvosok mászkálnak - azért kiütötte a biztosítékot. Még szerencse, hogy hangulatjavítóként megjelent a tejkonyhás Anna néni, akivel nettó heteket töltöttem lenn a pincében még a PICes fejések idején, és több nővér is átjött a szomszédos koraszülöttről, hogy megcsodálják a közben emberré lett Timurt. Sőt a kruppos életében először találkozott igazi bohócokkal is, bár szerintem semmi különbséget nem észlelt a nővérek/orvosok meg a bohócdoktorok közt: ugyanolyan érdeklődő vigyorral villogtatta feléjük is a két alsó fogacskáját.

Napközben pedig egy székkel kellett beérjük. Az osztályon hál'istennek volt egy közös étkező/játszó helyiség fotelággyal, melyet én másnap okkupáltam, és a második éjszakát már itt az illegalitásban töltöttük nyitott ablaknál, éber és félig ülő helyzetben, hogy véletlenül se jöhessen a hazamenést késleltető köhögőroham. Felkelés után már csak 5-6 órát kellett várni a zárójelentésre, hogy aztán totálisan kimerülve - Timur kb. 5 órát tudott aludni összesen a két nap alatt - , koszosan, kócosan, hurutosan és taknyosan végre lefekhessünk otthon gyógyulni.