A koraszülött és a függőágy

Hogy hogy is volt ez Timurral, az onnan jutott eszembe, hogy pezse az imént megtalálta ezt a képet a függőágy.hu-n:

Tehát az egész úgy kezdődött, hogy  amikor még a kőkemény PIC-es napokat gyűrtük, függőágy-forgalmazó kedves ismerősünk átküldte ezt a videót:

Annyira megtetszett a dolog – ráadásul a kolumbiaiak előtt örök főhajtás, mert, ha szükségből is, de ők találták fel a PIC-es kenguruztatást   –, hogy azonnal körbeküldtem az aktuális szobatársainknak és Timur kezelőorvosának, legalább mosolyogjunk kicsit a sok sírás-rívás közepette.  Namost  a Doktornő - kenguru-papnő és zsigeri reformer –  azonnal felismerte a függőágyazás nagyszerűségét, és másnap Timur  inkubátora mellett állva megmutatta, hogyan lehetne felszerelni, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a mi babánk is kapjon egy ilyet. Én boldogan meséltem otthon a fejleményeket, és pár napon belül az apai nagymama megvarrta és le is szállította az aprócska ágyacskát.

Persze végül nem lett beüzemelve, mert az osztályon hiányzott az egyetértés a dél-amerikai iskola követése felől. De aztán mikor hazatért a gyermek, a kiságy sarkára kötöztük az alkalmatosságot, és innen nézelődött az első napoktól kezdve. Szemmel láthatóan megnyugtatta a függés-ringás.  Egyébként az utógondozásos kontrollokon kifejezetten előírták a pelenkában hintáztatást az izomtónus és az egyensúlyérzék fejlesztése miatt.

Már nem emlékszem pontosan, hány cm hosszú volt a függőágy, de az biztos, hogy a Timur kézfejét is takaró badi 42-es, a gyermek ekkoriban cca. 2000 g.

Itt már kezdi kinőni.

Néhány hónap múlva pedig kapott egy tiszteletpéldányt a legfölül látható profi szerkezetből, amit először nem tudtunk felfúrni, így egy ideig a csocsóasztal rúdjain lógott.

Ma már pont lefejeli ezeket a tekerőket, úgyhogy épp a kocsmasport-asztal áthelyezésén gondolkodunk. (...bár szereti tekergetni a rudakat, és a kapuk alatti golyótárolót kisautó-garázsként vette birtokba, úgyhogy lehet, hogy marad.)

mi kék

Ugye, hogy évek óta nem volt ilyen mesekék ég és hófehér hó együttállás a városban?

A napsütéses órákat a Szépvölgyi út végén töltöttük, és valószínűleg a Timur is érzékeny a színekre, mert miután hazaértünk, kb. 4 négyzet-centiméternyi kartont  tüntetett el a friss fogacskáival ugyanebből a mélykék árnyalatból. (A vacsorára készülő Barilla-spagetti üres dobozának egyik sarkát.)

Rövid családi értekezlet után felhívtam a Doktornőt, annál is inkább, mert ma már egy körömnyi aranyszínű sztaniolt is elszopogatott a Mester. Hálistennek rá mindig lehet számítani: mosolyogva megnyugtatott, hogy semmi baj, a gyerek a fogait próbálgatja - vagy egyszerűen csak megkívánta a kartont.

A Fürdés

A PIC-korszak legszebb élménye - úgyis mint fénypont - a fürdetés volt. Belátom, hogy kényelmetlen kivitelezni, plusz szervezést kíván és nagy odafigyelést, de a Doktornő - egyem azt a baba- és szülőbarát szívét - konokul ragaszkodik ehhez az aktushoz saját kezeltjeinél. Ha a bébi már hosszabb ideje stabil, és nem kapcsolódik semmiféle külső vezetékre, elrendeli a fürdőt. Óriási élmény kivennni az inkubátorból, és megmeríteni a testmeleg vízben a gyógyszerektől, csövektől és kedélyborzoló beavatkozásoktól meggyötört apró testet. 

A Doktornő tüsténkedik, Timur merül, majd lazul, mi meg olvadozunk.

Itt már 1620 gramm, mindjárt kikerül az inkubátorból.

Soon after these pictures were taken (1620g), he leaves the incubator for good.

Bathing proved to be the highlight of life at PIC.

Not only is it uncomfortable to arrange among all the incubators, it also requires serious organization skills and attention. Skills thanks God Timur's doctor is all blessed with, and not to let this talent go, she insist on the ritual of bathing for all her baby patients, once in a condition to be able to enjoy it. Timur was no exception, the womb-warm water clearly providing relief for his tired body after long weeks of needles, cables, pipes, medicines, and annoying treatments.

művelődés

Olyan jó volt csövek és infúzió nélkül látni végre, hogy az utolsó PIC-es hónapban állandóan kattogott a fényképezőgép.

Mínusz másfél hónaposan orvosi rendelvényre megkapja az első könyvét.  A Doktornő lelkesen diagnosztizál: "szemmel láthatóan elgondolkodva, szinte filozofikus átszellemültséggel nézelődik a gyerek; hát ne csak a kék csempét nézze, hozzanak neki valami könyvet!" Mindemellet nem átallja elpalántálni bennünk a szülői rátartiságot: "Timurnak akkora az IQ-ja, hogy alig fér az inkubátorba." (Gondolom, ezt a viccet szereti elsütni a sokattűrt szülőknek .)

Itt mondjuk épp befelé figyel, de látszik még ott egy diktafon is, ez az elejétől fogva mellette van. Az első felvételeken csak bátorítóan beszélünk hozzá, aztán énekekkel, mondókákkal, két epizóddal a Micimackóból, néhány zenei klasszikussal, végül Halász Judittal bővül az audió.

Having  become more camera-fit for the last month at the PIC, it obviously induced us to stand by and record every other second of his life.

At the age of minus 1.5 months he was prescribed his first book by the doctor, to replace the view of the blue tiles he was staring at in a rather philosophic manner.

"The child might fit into the incubator, but his IQ no more!"

Not that the above photo was an evidence of that.. However you can also spot a small voice recorder/player, prescribed earlier, supposedly to replace our presence via recording anything in our voice to provide him with some comfort when he must be left alone (and that is the majority of the day).

PIC-riport

Ez a tévériport koratavasszal készült, és akkoriban adták le, amikor mi még csak az első néhány tisztasági lábzsákot használtuk el a PIC-en. A forgatás egy része a Jánosban zajlott, az egyik szereplő, Marci, aki akkor még javában a lét és nemlét nagy kérdéseivel foglalkozott, azóta civilben is összejár Timurral. Reményeink szerint hamarosan focizni is fognak majd, egyelőre együtt várják a Mikulást.

Watch this clip to meet one of Timur's friends and his doctor! (Taken from a TV2 documentary)

anyák napja

Szépen süt a nap, bevilágít az inkubátorba. Ez az első anyáknapjám a másik oldalról.
Előző éjjel Timur kezelőorvosa ügyelt - 24 órázott - , ezalatt minden babáról lábnyommintát vett só-liszt gyurmából, félcentis selyemszalaggal átkötötte, és Dsida Jenő Hálaadás c. versének kinyomtatott példányával együtt az inkubátorok tetejére helyezte, hogy amikor a reggeli félkilences látogatásnál jönnek az anyukák.... én úgy bőgtem.

On my first "Mothers Day" as a mother , we got a little gift from Timur's doctor: a 3D footprint of his tiny foot along with a heart-rending poem about motherhood, God, etc... I was deeply moved. ..and cried of course.