Csodatevő Szent László a király!

Milyen kár, hogy az ember elfelejeti betenni a csomagba a zsebfényképezőgépét, amikor félőrülten kapkodja össze a pár napra szükséges holmikat magának meg a gyereknek egy azonnali kórházi befekvéshez. Mert ott már másnap rettentően sajnáltam, hogy nem tudom megörökíteni, amint Timur két gurulós infúziósállvánnyal futólépésben és vigyorogva közlekedik a kórteremben fel s alá, közben pedig az üveg mögött – mert ez nem a balkáni János, ez a László, ahol üveg mögül figyel a crew – a nővérek kacarásznak, hogy milyen-de-milyen jópofa ez a kisfiú.

Tehát bekerültünk még január elején, és én borzasztóan be voltam tojva az utolsó kórházi élményünk nyomasztó emléke miatt.
Na az történt, hogy a Timur már kb. egy hete visszaeső  beteg volt – krupp, tüdőgyulladásba hajló hörghurut, totális étel- és italabsztinenciával megbolondítva. Mikor már fecskendővel próbáltunk a szájába nyomni valami folyadékot, plusz a  fogjövés miatt – mi ezt akkor nem tudtuk, hogy emiatt – fosósra fordult a széklete, viszont pisilni meg nem pisilt, a háziorvos azonnali infúziót javasolt. A hasmenés miatt a Lászlóba irányított. Én egy pillanat alatt nagyon rosszul lettem, de a betegfelvételnél már teljesen megnyugodtam. A László, kérem, egy jó hely. Meg persze, amikor levetkőztettük a gyereket és a mérlegen a normál súlyánál már több mint egy kilóval kevesebbet nyomott – végleg megadtam magam a körülményeknek.

Külön szoba - fekvőhelyet mondjuk magamnak kellett biztosítani, mert elfogyott a mamás szobájuk - , de így is saját fürdőszoba, fertőtlenítős szappan és papírtörlő a mosdónál, erkély, remekül zárható és nyitható tiszta ablakok, külön bejárat, hogy ne kelljen találkozni más fertőző betegekkel, jófej takarítónő, barátságos konyhások, együttműködő nővérek. Timurka meg, miután lement az első 3 deci, már nagyon virgonc volt – mondjuk tapasztalt PIC-esként előtte is végigrötyögte a vérvételt, egyedül a branül felhelyezését nehezményezte, de még így is le voltak döbbenve az orvosok, hogy milyen derűsen követi figyelemmel az eseményeket. Aztán még kapott kétszer fél litert, elkezdett eszegetni - főleg szopizni -, szóval hepiend: két éjszaka után haza is engedtek, a tüdőkellemetlenségek meg pár napon belül megszűntek.

Namost amiért ezt az egészet ide lejegyeztem az két közhasznú tanulság:

1. Ahogy elkezdődik egy ilyen nátha, hurutos miegyéb, pláne, ha láz is van, erőltetni kell az ivást, mert nemcsakhogy ott a kiszáradás baljós árnya, hanem a betegséget a testből kitranszportáló váladék sem tud távozni nedvesség híján, így aztán eszkalálódik az amúgy banális helyzet. Mi ezt zöldfülűként nem vettük komolyan.

2. Ha egy mód van rá, kerülni kell a János kórház gyermekosztályát, mert vannak rendes helyek a városban, ahol tényleg akár meg is lehet gyógyulni.

(egy korábbi kommentben Eszter a Heim Pált dícsérte, ott még nem jártunk)

Igen tisztelt fog...

Rajtunk ön ki nem fog,
Önön nevetni fogunk...
és itt elakadt.
- Mondjatok rá egy rímet - kérte.
- Mivel nem a mi fogunk - vihorászott Aromo."

Namost az a helyzet, hogy a Timur délelőtt fogorvosi székben ült. A felső egyesek mértek rá övön aluli ütést.
Nem nevetünk.

A probléma a következőképp jelentkezett: már kibújáskor kicsit szürkésnek tűntek, aztán ez elmúlt, viszont hullámos rétegződés-szerűség jelent meg a fenti két középső fogon.
Hát nincs rajta fogzománc!
Szegénynek még ki sem bújtak rendesen, és máris, pedig már két fogkefét is beüzemeltünk - ebből az egyik az ujjrahúzhatós-figura "tanulófogkrémmel".

A háziorvos tippje az volt, hogy az inkubátoros időkre nyúlik vissza a dolog, és biztos az erős gyógyszerek károsították a mandarincikkelynyi állkapcsocskákban várakozó foggumókat. A gyerekfogorvos szerint a rendellenesség még régebbről, az ötödik hónap előttről datálható, méhen belüli ügy. Utólag ezen gondolkozva arra jutottam, hogy esetleg a 14. héttől folyamatosan szájon át és intravénásan belém küldött óriási magnéziumadagok annyi kalciumot oldottak ki az akkor még közös szervezetünkből, hogy ez lett az eredménye. (Sajnos pl. ezt is csak szülés után tudtam meg informális csatornákon keresztül, hogy pótolni kellett volna a kalciumot a rengeteg magnézium miatt, a nődokinak ez kiment a fejéből. Jó, tudom, hogy a kalcium okozhat méhösszehúzódást, de azért valamennyi biztos kellett volna, mert a kórház elhagyásakor majdnem átlátszóak voltak az első fogaim, és akkor még nem értettem, miért.) Na de ez még csak az én feltételezésem, a jövő héten megkérdezem a fogorvost, hogy rekonstruálhatók-e így az események. Ugyanis jövő héten visszatérünk újabb fluoridos ecsetelésre, mely a kezelési lapon "elmex-kezelés"- ként szerepel.

A fogorvos megnyugtatott, hogy szerencsére jó korán észrevettük - viszont az óvintézkedések terén szívfájdító és gondolkodóba ejtő problémák kerültek elő. Hogy a Timur még szopik. Ráadásul este és éjszaka is. Hogy ezt nagyon nem kéne.
Nem tudom.. annyira örül az esti, fürdés utáni összebújós szopinak,  hanyatt fekve röhigcsél, dobálja a kis lábait, mosolyogva tátog - és aztán így is alszik el. Hogy szoktatom én le erről?... Arról meg nem is beszélve, hogy éjszakánként is lecsúszik egy-két rund, mivel - horribile dictu - még együtt is alszunk.

Közben utánaolvastam az egy éves kor utáni szoptatás vs. fogszuvasodás polémiának.
Most nagyon komolyan érdekelne, hogy ti mit gondoltok erről, meg, hogy valaki találta-e már szembe magát hasonló jellegű fogzománcproblémával?

köszi, köszi, köszi.