szülinap 2

...ésaztán

nem sokkal húsvét után történt, hogy kétéves lett ez a gyerek.

Tárgyilag tőlünk mindösszesen egy pár gumicsizmát kapott - akkor még nem sejtettük, hogy ezzel mennyire beletrafáltunk a  következő  hónapok sajnálatos időjárásába -, inkább eseményekkel örvendeztettük meg. Volt egy Csodák palotája bejárás (első!), amit teljes egészében a kismotorja nyergéből tudott le; aztán Libegő (első!), kirándulás Szentendrére,  Állatkert, plusz a családi megemlékezések. Ezzel szépen ki is telt egy hét.

Itt épp egy zsiráf köszönti az őt "zoo-csemegével" ellátó ünnepeltet:

Big Times

Timurnak ma észveszejtő napja volt. Saját kezűleg kanalazta ki és tette a szájába – meg az enyémbe – a reggelijét. Aztán. Teljesen egyedül kb. tíz lépést tett meg füves terepen. Délután homokozós szocializálódás után saját elhatározásából megfürdött a Balatonban, pedig én máskorra terveztem az első teljes testes úszást. (Túl sokan voltak a vízben, és a nagy gonddal kiválasztott „bugyis” úszógumi sem volt nálunk, de nem lehetett megálljt parancsolni a Mesternek, most érezte elérkezettnek a időt a tóval való eggyéolvadásra.)

...holnap lesz egy éve, hogy hazahoztuk a kórházból.
1950 grammos kiszerelésben.

randevú

oké, hogy már több, mint egy hete történt, dehát csak ez az esős idő tudott rávenni, hogy számítógép előtt molyoljak --  szóval-szóval a kettővel ezelőtti szombaton nálunk volt a soros PIC-randevú, a Balatonon.

Most nem csak az egy alomból való kollégákat hívtuk, hanem kicsit nagyobb szórást engedélyeztem magunknak, így több jeles, csak később megismert koraszülöttet is meghívtunk.

Sajnos a Harley-sek ránkszervezték a bulijukat, így nehéz volt eljutni hozzánk, de azért így is szépen lement a rendezvény - mármint a mienk - semmi konfliktus, sírás vagy hiszti, szerintem mindenki jól érezte magát. (nem tudom, hogy aztán a motorosoknál volt-e bunyó)

Na nagy megelégedéssel azt figyeltem meg, hogy minden gyerek legszívesebben a játékok közé kevert fogkrémes tubussal, pezsgőtablettás dobozzal, üres ásványvizes flakonnal, lecsupaszított folpackos hengerrel foglalkozott - ezek egyébként Timurnál is megelőzik az amúgy erre gyártott készségeket. Szeretem, mikor így lelepleződik a pénztárcacsapoló gyerekjátékipar. 

A másik tanulság vagy megfigyelés pedig az volt, hogy a gyerekek kifejezetten jó hatással voltak egymásra: a Danizoárd a konferencia után állítólag többet állt négykézláb, a Marci - látva, hogy Timur elegáns flegmasággal tette kísérgetőrabszolgává az egész családját - többet vezetette magát kézenfogva; éshát a migyerekünk meg 3 lépést tett aznap délután tökegyedül.

S néhány fotó:

dokumentáció - ahogy már Lucia is lejegyezte - arról, hogyan avatja be Danizoárdmuci a révületet előidéző varázslatos cuclizás és rezgőszékezés rejtelmeibe Timurt.

Marci, a vagány - korábban itt.

Ezen a fotón egy illusztris vendég, az 510 grammal született Virág mellett - és egy horgász előtt - bámulja a vizet a házigazda.

Itt Timur egy csodálója karjaiban látható. Shalom nyolc éve született 530 grammal a Schill S.B. Doktornő pácienseként, és azóta is szeret bejárkálni a PIC-osztályra babákat nézegetni. Timurt is bámulta az inkubátorban, és most nagyon örült, hogy végre testközelbe kerülhettek.

daily

Én nem is tudom, mit írjak, annyi minden  történik, hogy már egy napilapot is meg lehetne tölteni a Mester ügyeivel.

Külföld: a nyolcvanas évekből ittragadt osztrák és német bevándorlókkal elmélkedik a schengeni határokról és az EP választások eredményéről a Balatonparton.

Belföld: Többnapos Baranya-megyei túrán vett részt néhány kortársa plusz szülők kíséretében - totál szociális. (Még pinceszeren is volt Villányban - persze először életében)

Vélemény: imádjuk, imádjuk, imádjuk.

Kultúra: a "Timur", "gyere", szavakat funkciójuknak megfelelően használja, ez utóbbit próbálja maga is kiejteni az "igen" , a "de" és a "nem" morfémákkal egyetemben. A könyvhetet meg természetesen meglátogatta a Vörösmarty téren - Micivel.

Tudomány: kibújt a bal fölső foga, majd másnapra eltűnt. Harmadnapra különös füstszínben támadott fel - pedig előzőleg hófehér volt.

Sport: bicikli, motor, gördeszka kipipálva. Mászni pedig már zsenánt: kapaszkodós-állós kiindulóhelyzetében addig toporog és morog csukott szájjal, amíg valaki tovább nem segíti fél kezes vezetéssel a következő célállomásáig.

Bulvár: kullancsot találtunk a fejében.  Óriási ijedelem, forródrót a gyerekorvosnak, aki megnyugtatott, hogy a 12 órán belül eltávolított kullancs nem okozhat fertőzést,vegyük ki belőle nyugodtan - kullancsoltást ilyen kicsiknek nem ajánl. Szerencsére a mi kullancsunk csak a támadás elején járhatott, mert kis simogatásra kisodródott a bébi fejbőréből, termetre pedig egy gombostűfejnyi lehetett, egyszóval még épp csak megteríteni készült a vacsorához.
...az meg külön jól jött, hogy a Timur még mindig csak egy kiskopasz.

BRKNG:celebes

első, első!

Három ok miatt hanyagolódott a blog. Az egyik, hogy berobbant a nyár, és ilyenkor alaphelyzetből ki se akaródzik nyitni a számítógépet. Kettő:  mivel ugye berobbant, az ember lehetőségeihez képest igyekszik a városi ötödik emelet helyett a legtöbb időt a nyaralóban tölteni - az pedig tömény vidék és szabadtér ugyanakkor ritkás térerő. A harmadik: a gyerek mozgásigénye úgy megugrott, hogy folyton a sarkában kell lenni, mászik, mint egy istencsudája. Természetesen csak a még nem látogatott helyek az érdekesek, ahol minimum egy-két alkalmatosság áll rendelkezésre, hogy azon felhúzhassa magát - és ebben nem ismer pardont: a minap egy vele szemben álló vizsla mellső lábaiba kapaszkodva igyekezett felegyenesedni. Ha elfárad kicsinyt, nem lepihen játszani, hanem kétlábon folytatja az expedíciókat - felső kézfogásos segítséggel. Szóval én mint ÉN totálisan felszámolódtam. Állandóan a gyermek árnyékában figyelek, ha napközben szerencsés módon elszenderedik, őrült tempóban lököm a mosogatást, mosást, főzést egyszerre, hogy mire megnyikkan, már újra a rendelkezésére álljak (és arra meg csak zárójelben merek még gondolni is, hogy a szemeszter vége számomra is kötelezettségekkel jár).

Nade nem is ezt akartam igazából, csak kicsúszott a számon, - meg amúgy is igen röhejesen adja ki magát az ilyen méltatlankodás ezen a blogon , meg különben is: édes e teher :) - hanem, hogy mi minden történt meg vele életében először az utóbbi hetekben!

A vidéknek köszönhetően először lett igazán fekete a körme és csudi retkes a lába; először dugta ezt a retkes lábacskát a Balatonba; és először került ugyanezekre a kis lábakra járásra tervezett szandál (a legkisebb méret, 18-as még csak vastag zoknival jó), így szandálostul aztán egyből nekiment a lépcsőknek - életében először. Először került közelebbi barátságba állatokkal: az említett vizslával meghitt interakció alakult ki köztük; a szaporodási/párzási  időszak miatt igen aktív hangyák, pókok, vadkacsák, békák, hattyúk és kakukkmadarak is barázdálják az agyacskáját - szerencsére a házba betévedt pocokkal csak én találkoztam. Először nyalta végig az összes cipőtalpat a bejárati ajtónál, és először evett nem bio bébikaját. Felnőni látszik. Éshát ami a lényeg:

Beindult a bringázás. Én nem gondoltam, hogy már 8 kiló alatti babákat is lehet így kerékpároztatni, de lehet, sőt bukósisakot is árulnak, igaz az még azért elég bő.

Persze vannak kellemetlen fejlemények is. Az új fürdési körülmények - új helyszín, kiskád - miatt felborult az esti rendszeres nagydolgozás, ezt kicsit bánom, olyan kényelmes volt tudni, hogy nincs kakis pelenka. S a másik: kifejlesztett a kisbaba egy rövid, de teljes hangerős agresszív kiáltást, olyasmit, mint amilyennel a szumóbirkózók  egymáshoz fordulnak a birokra kelés előtt. Ezt egy az egyben le lehet fordítani „akarom"-ra, és minden olyan szituációban elhangzik, amikor elveszünk tőle egy veszélyesnek ítélt tárgyat vagy nem szeretnénk fölemelni - holott ő azt tervezte.
De aki a naplementét szereti, rossz gyerek nem lehet.

a véletlenről

"A véletlen a buták istene" - oktatott bennünket a nagyapám föltartott mutatóujjal, lassan artikulálva, valahányszor elhagyta a szánkat, hogy "véletlenül". Mostanában nem gondolkoztam a véletlenen, de amikor utoljára ilyesmin merengtem, akkor én is valami hasonlóra jutottam - mármint, hogy nincs -, bár, mondom, évek óta nem foglalkoztatott a téma. 

Viszont tegnap este odadörgölte magát az orrom alá.

A történet alapja, hogy a drága Timur lassan egy hónapja tartó nátha-ügye újabb gellert kapott valami bakteriális felülfertőződés formájában, és estére belázasodott. Mivel már egy hónapja elég erős orrcseppeken él, nem mertem tovább adni neki - mellesleg ez is okozhatta az újabb hullámot.
Viszont, hogy mi legyen. Mert levegőt azt nem kap, az álmosságtól szinte őrjöng. A háziorvosunk szabadságon, a helyettese szintén elérhetetlen, a Budai Gyermekkórház ügyeletese pedig ennél komolyabb  tünetegyüttessel sem kívánt bíbelődni, mikor legutóbb hozzájuk fordultam. Akkor eszembe jutott a barátném, aki már többször ajánlgatta a hipercsúcs homeopata-gyerekorvosukat, akivel csak egy probléma van: öt kerülettel arrébb rendel. De hogy föl lehet-e hívni őt ismeretlenül így nyolc után.  Persze, próbáljam csak meg.
Igyekszem a sűrű bocsánatkérések közepette lényegretörőn és röviden fogalmazni a doktornőnek, aki szigorú de segítőkész hangon a címünk után érdeklődik. Mondom, itt és itt lakunk. "Igen? Hanyadik emelet?" Mondom, ötödik. "Na. Mert én meg itt vagyok a hatodikon."

A lányánál volt látogatóban. Hogy ott elköszönt, leszaladt a kocsihoz az orvosi táskájáért, és fél óra múlva már csöngetett is.

Hát kérem, erre varrjunk gombot!

(Egyébiránt: Timur élete első homeo-kúrája, úgy néz ki, beválik, mára sokkal jobban lett, de még nem merném elkiabálni.)

húsvéti újdonságok

Az ünnepi hétvégén - sok egyéb új, beazonosíthatatlan hangalakzat közt - többször is elhagyta a száját, hogy "mama".

Aztán. Életében először került igazi magas etetőszékbe, amit az alábbi fotó illusztrál. A kanál nem csupán kolorlokál: hónapok óta ez a kedvenc játéka.

További újdonság: a menetiránynak háttal fekvő bébihordozót lecseréltük menő gyerekülésre, mert egy ideje úgy tűnt, nagyon szeretne útközben nézelődni. Az áruházban megnyugtattak, hogy nem szentírás a 9 kilós határ - hát remélem, hogy nem csak a kalmár beszélt belőlük. Mindenesetre az ülésben - amiből, ha még hármat veszünk, árban már egy régebbi használt autónál járunk - úgy fest, mint akit odabetonoztak.
Viszont végigkacagja az egész utat.

Első születésnap /1. (második rész)

(előző poszt folytatása)

No pontosan rá egy esztendőre Timur ismét az egészségügy bűvkörében volt kénytelen leledzeni, mert rejtélyes váltóláza lett - úgy váltó, hogy egy éjszaka volt, egy éjszaka nem volt; és úgy rejtélyes, hogy az orvos sehol nem látott gyulladást, mondta, hogy majd kiütések jönnek és akkor hozzuk vissza, de nem jöttek.

Még szerencse, hogy a családi ünneplést előtte, vasárnap már megejtettük.

("Kisunokám, Titusz")

Ajándékba pedig tárgyak helyett élményeket adtunk: Timur életében először állhatott a volánnál...

(felveszi a stoppos nénikéjét)

...kivittük az ébredő Balatonhoz...

(zsivajgó természet)

..és este megengedtük neki, hogy végre mindent ledobálhasson az éjjeliszekrényről. 

A "torta" alma-banán-kölespép kombó volt:

Én meg igazából annak örültem a legjobban, hogy milyen nagyot és édeset aludt a madárcsicsergés meg a békabrekegés közepette a vízparton.

(második első szülinap július 23-án!)

Számadatok: súly: 7,35kg - jó, jó, hogy kevés, de azért 35 deka híján csak megtízszerezte a születésit, és különben is még csak 8 és fél hónapos:) - ;
hossz: kb.73 cm; fog: továbbra is 2.

Első születésnap /1. (első rész)

..mert szeretnénk majd még egy elsőt július végén is ennek a hirtelen kos, korrigált oroszlánnak.

Hátszóval hétfőn egy éve történt az, hogy már 2 napja 24 órában csepegett a könyökhajlatomba a Bricanyl, közben kifelé bámultam az ablakon, mert a másik oldalamon már nem bírtam feküdni. A fájdalom megszakításokkal, rendszertelenül jelentkezett, én viszont arra próbáltam koncentrálni, hogy a méhem egy lágy kalácstészta, amit éppen dagasztanak - szemben azzal a megfeszült medicinlabdával, amin keresztül még a  baba szívhangját sem tudták befogni délelőtt. A nővér, aki evvel a lehetetlen feladattal volt megbízva, jószándékúan, de pszichológiailag kissé felkészületlenül csak a fejét csóválta: "nem lesz ennek jó vége, kismama". 

A  kajaellátásomat Timur nemzője felügyelte nagyon lelkiismeretesen: délben és este is hozta  a meleget. Ekkor is beállított a brokkolilevessel úgy nyolc körül. Már eléggé kínlódtam, úgyhogy megkértem, támogasson el az illemhelyig, hátha tudunk valamit lazítani ezen a totális görcsben álló hason, hogy legalább enni tudjak. Hát a gyors megkönnyebbülést - még mosolyogtam is - pár másodpercen belül felváltotta a konkrét szülés.
...ésígyaztán apás szülés lett - mint ahogy terveztük is.

A szülőszobára úgy kerültem fel, hogy a műtős, aki kezelte a tolószéket, végig azt hajtogatta, "24 hetes?! csak meg ne szülje!".  Úgyhogy a helyszínen én közöltem is a bábával, hogy nem szülni jöttünk, de amikor pár perc elteltével már a drágajó új dokim frissen borotválva, vasalt fehér köpenyben - vasárnap este lévén riasztani kellett, negyed órán belül ott is volt - nézett farkasszemet a szabályosan kialakult szülőcsatornával, gondoltam, itt már nincs mese.

A baba aztán borzasztó gyorsan, természetes úton meg is született - én csak annyit kérdeztem, mivel nem sírt fel, hogy él-e. Él, él. A küszöbnél toporgó PIC-esek már rá is tették a lélegeztetőmaszkot, alufóliába csavarták, mobilinkubátorba tették és vitték. Hogy hogy hívják akkor a  gyereket. Erre nem volt még kész válaszunk. "Mondjanak már egy nevet, az isten szerelmére." Ésakkor én mondtam, hogy Timur. Pár pillanat csend. "Tehát akkor Tibor." Timur. Mongol név, azt jelenti, vas - pihegtem. Ezt még igazából nem egyeztettük le, így a friss apuka is csak nézett, de utólag úgy mesélte, hogy még az életben nem látott engem ennyire határozottnak, úgyhogy nem vitatkozott. Éreztem a  megdöbbenést a levegőben, ezért az adatfelvevő után szalasztottam, hogy még legyen ott a baba eredeti munkaneve, a Benjámin is második opcióként.

Aztán magunkra hagytak bennünket a szülőszobán. Közben anyukámmal is közöltük a hírt, aki eztán egy egész napig abban a hitben élt, hogy megszületett első unokája, Titusz. A szülőszobai emelkedett csendbe egyszercsak berobbant az orvos, és diadalmasan újságolta, hogy a gyermek 770 gramm, szemben az általa saccolt 560-nal. Azért megjegyezte, hogy akárhogy is lesz, szeptemberben lehet újra próbálkozni. Tulajdonképpen ezzel, hogy a legrosszabbra készített fel bennünket, minden eztán következő eseményt relatíve örömként/boldogságként éltünk meg.

Mikor visszaértem a kórterembe, meglepő módon nagyon fel voltam dobva - ezek a hormonok döbbenetesek -, fennhangon meséltem a szobatársaknak az eseményeket, kidomborítva a mókás momentumokat (pl. hogy még akkor is szülésleállító Bricanyl-infúzión voltam, mikor már kinn volt a gyerek).  Persze aztán nagy amplitudóval hullámzani kezdett a kedélyem legalább két teljes napig: hol bőgtem, hol meg boldogan mosolyogtam, mint akivel valami nagyon különleges dolog történt.

(folyt. köv. poszt)

idill

Hogy az milyen gyönyörűség tud lenni, amikor a gyermek két lábra egyenesedik - persze erősen kapaszkodva - , közben diadalmasan nevet, s ezáltal életében először egyszerre három igazi takonybuborékot is képez szája és orrlikacskái közé. 

Szevasz nátha, itt a tavasz, holnapután óraátállítás! 

Misc.

Apró vegyes.

Először is a biliügyletről. Miután elolvastam Szirkamama Andrea tanulmányát, teljes mértékben meg voltam győzve arról, hogy az EC (elimination communication, ürítés-kommunikáció)  tipikus esete forog fenn nálunk, ezért a következő alkalommal már tenyérnyi műanyagtálkával -  olyan kínai kajakihordóssal -  készültünk a fürdésre. Timur mindent ugyanúgy csinált, mint eddig. Miközben a papája tartotta a hóna alatt, ő előretámaszkodott a lábaival a kád oldalán (ez apró újítás, mert eddig topogott), én meg a kis tálkával ügyeskedtem alatta, hogy elkapdossam a potyogót. Először zavarta, hogy matatok alul, folyton hátra-lefelé tekintgetett a válla fölött, de ma estére megszokta és már rutinosan tette a tennivalót.

Amúgy sose gondoltam volna, hogy a gyerekem kakálásáról fogok a kibertér nyilvánossága előtt értekezni, de még meg kell jegyezzem, hogy ezen esténkénti szertartás tökéletességén azért esett egy kis folt. Hosszú hetek után a ma reggeli pelenka egy adag szilárdat is rejtett. Ezen először elkedvtelenedtem, de utána felelevenedett az előző éjszaka velőtrázó epizódja. Szóval, hogy a baba kb. 60 centit esett az ágyról a parkettre. Ehhez több mint két métert kellett másznia pár pillanat alatt, amire mi még nem voltunk felkészülve. Mivel már találkoztam a ténnyel, hogy minden csecsemő leesik egyszer, és mert olyan keservesen nem sírt a Timur, továbbá külsérelmi nyomok sem voltak rajta, annyira nem ijedtem meg. Viszont ő valamennyire biztos megijedhetett, mert valószínűleg ekkor került a nadrágpelenkába a tiltott anyag.

Ezen kívül másnap sem találtunk semmi rendelleneset a viselkedésében vagy a mozgásában, a pupillái is egyformán működtek - állítólag ilyenkor ezt kell figyelni -,  valamint ugyanúgy evett, sőt jobban, mert ma a céklát is elfogyasztotta, amit eddig soha. Sőtsőt ma először csirkét is kevertem a kosztjához. A hússal sokáig tétováztam, valahogy úgy éreztem, ha elkezd állatot is enni, elveszti az ártatlanságát.

Sárga

Anno.

Az emlékezetes fürdés után már egyre szebb napok következtek a PIC-en, de még ezekből a szebb napokból is hátra van bő három hétnyi. 

A következő lépés  - lépés? ugrás -  a nagyszobából való kikerülés volt. A nagyszoba az intenzív osztály legmélyebb bugyra. Itt a legkritikusabb állapotú és/vagy legkisebb súlyú babák lélegeztetőgépei és véroxigénmérői csengetnek diszkréten vagy riasztanak ijesztően 24 órás felügyelet mellett. Ezen kívül még két szobában lábadoznak a kicsik: az egyikben szintén állandó felügyeletet igénylő, de általában már stabilabb kis betegek fekszenek, a harmadikban, a nyugatra néző világosban viszont a "hazamenősök", azaz, akik már nem szorulnak gépekre, de a 2 kilós szabadulási súlytól még idébb vannak. Namost Timur ide került át egyenesen, bár egyelőre még nem a kórházi kiságyba, hanem a nyitott inkubátorba, amely egy alacsony plexifalú kényelmes méretű tálca, felül hősugárzóval.  Az első éjszaka még bekapcsolták a hősugárzót, sőt nagyvilági bébisapkát is kapott a Mester, de aztán ez elmaradt, mivel rendesen is tartós 27-29 fok terjengett az osztályon.

Számos minőségi ugrással járt az átköltözés.  Először is: bő két hónapnyi, anyaszültségből úgymaradt meztelenség után ruha került reá. Könnybe lábadt a szemem - jó, ez nem nagy szó, naponta megesett -, de azért tényleg megható volt, amikor megláttam élete első ruhájában, egy halványsárga kórházi rugdalózóban. Ami persze nem tudott elég kis méret lenni: csilingeltek a kis vézna karok a visszahajtott 42-es ruhaujjban, a lábacskák meg rendre kibújtak a rugdalózó alsó patentjei között.

A másik óriási változás, hogy elkezdtem praktikusan is anyaként fungálni: etetésekkor szoptattam/cumiztattam valamint pelenkáztam az 1700 gramm felé menetelő gyereket. Jajistenem, micsoda izgalom volt!

Na. Tehát első nap fél lábbal a civilizációban:

komoly

Első élő kulturális élményként Timur a Fellegi-féle babakoncertet (aka lakáskoncert) kebelezte be. Tetszett neki. Végig figyelte a műsort, lekötötte a zene meg a projektoros vetítés a smink nélkül is bámulatosan bohóc küllemű Fellegi alámondásaival. Minden elismerésünk a művész úré, aki egy harmadik emeleti lakásból kompakt koncerttermet teremtett ruhatárral, illemhellyel - a konyhában büfével.
Ötből öt!

És íme a gyermek, amint lábbal tiporja a Steinwayt. Persze kottából.

MEGVAN AZ ELSŐ...

...FOG!!

a bal alsó!

A Timur papája vette észre, mikor az utóbbi hetekben slágerré vált "most hadd a te ujjadból szopjam" játékot játszotta vele. Hogy ma este megharapta a gyermek.

Édesbúsan konstatáltuk, hogy felnőtt.

Én meg délben még azon izgattam magam, vajon elég homogén/folyósra sikerült-e az édeskrumplipüré.

Na még a fog-hír előtt ezt a képet akartam feltenni a napokból. Timur most azon a szivacson hentereg, amin az előzőekben ecsetelt  időszakban napközben otthon feküdtem. Ugyanott a padlón. Ha ezt tudom, hogy egy év múlva itt már jobbra-balra forog, félbukfencet vet  s pihenésképp a lámpafénybe ámulva mereng egy izmos-okos csecsemő, hát mennyivel kevesebbet aggódtam volna...

A Fürdés

A PIC-korszak legszebb élménye - úgyis mint fénypont - a fürdetés volt. Belátom, hogy kényelmetlen kivitelezni, plusz szervezést kíván és nagy odafigyelést, de a Doktornő - egyem azt a baba- és szülőbarát szívét - konokul ragaszkodik ehhez az aktushoz saját kezeltjeinél. Ha a bébi már hosszabb ideje stabil, és nem kapcsolódik semmiféle külső vezetékre, elrendeli a fürdőt. Óriási élmény kivennni az inkubátorból, és megmeríteni a testmeleg vízben a gyógyszerektől, csövektől és kedélyborzoló beavatkozásoktól meggyötört apró testet. 

A Doktornő tüsténkedik, Timur merül, majd lazul, mi meg olvadozunk.

Itt már 1620 gramm, mindjárt kikerül az inkubátorból.

Soon after these pictures were taken (1620g), he leaves the incubator for good.

Bathing proved to be the highlight of life at PIC.

Not only is it uncomfortable to arrange among all the incubators, it also requires serious organization skills and attention. Skills thanks God Timur's doctor is all blessed with, and not to let this talent go, she insist on the ritual of bathing for all her baby patients, once in a condition to be able to enjoy it. Timur was no exception, the womb-warm water clearly providing relief for his tired body after long weeks of needles, cables, pipes, medicines, and annoying treatments.