A koraszülött és a függőágy

Hogy hogy is volt ez Timurral, az onnan jutott eszembe, hogy pezse az imént megtalálta ezt a képet a függőágy.hu-n:

Tehát az egész úgy kezdődött, hogy  amikor még a kőkemény PIC-es napokat gyűrtük, függőágy-forgalmazó kedves ismerősünk átküldte ezt a videót:

Annyira megtetszett a dolog – ráadásul a kolumbiaiak előtt örök főhajtás, mert, ha szükségből is, de ők találták fel a PIC-es kenguruztatást   –, hogy azonnal körbeküldtem az aktuális szobatársainknak és Timur kezelőorvosának, legalább mosolyogjunk kicsit a sok sírás-rívás közepette.  Namost  a Doktornő - kenguru-papnő és zsigeri reformer –  azonnal felismerte a függőágyazás nagyszerűségét, és másnap Timur  inkubátora mellett állva megmutatta, hogyan lehetne felszerelni, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a mi babánk is kapjon egy ilyet. Én boldogan meséltem otthon a fejleményeket, és pár napon belül az apai nagymama megvarrta és le is szállította az aprócska ágyacskát.

Persze végül nem lett beüzemelve, mert az osztályon hiányzott az egyetértés a dél-amerikai iskola követése felől. De aztán mikor hazatért a gyermek, a kiságy sarkára kötöztük az alkalmatosságot, és innen nézelődött az első napoktól kezdve. Szemmel láthatóan megnyugtatta a függés-ringás.  Egyébként az utógondozásos kontrollokon kifejezetten előírták a pelenkában hintáztatást az izomtónus és az egyensúlyérzék fejlesztése miatt.

Már nem emlékszem pontosan, hány cm hosszú volt a függőágy, de az biztos, hogy a Timur kézfejét is takaró badi 42-es, a gyermek ekkoriban cca. 2000 g.

Itt már kezdi kinőni.

Néhány hónap múlva pedig kapott egy tiszteletpéldányt a legfölül látható profi szerkezetből, amit először nem tudtunk felfúrni, így egy ideig a csocsóasztal rúdjain lógott.

Ma már pont lefejeli ezeket a tekerőket, úgyhogy épp a kocsmasport-asztal áthelyezésén gondolkodunk. (...bár szereti tekergetni a rudakat, és a kapuk alatti golyótárolót kisautó-garázsként vette birtokba, úgyhogy lehet, hogy marad.)