szevasz-tavasz

Igen, ez ő.

Már kikacsint a volán mögül.

Nyárzáró data

A dokumentáció kedvéért: Timur 9 kiló 20 dekával, kb. 80 centivel és nyolc foggal zárta a nyarat. Augusztus közepére megtanult járni. Stabilan szalad, közben nagyobb tárgyakat is magával cipel, úgyismint cirokseprű, felmosóvödör, fedeles kosár. Lépcsőn farolva lemászik. Nyár végére már nemcsak ürítette, hanem meg is pakolta a szemetest. Zenére ütemesen fejet ráz, újabban mosolyogva rogyasztgat.

Kanállal, villával beletalál a szájába, de a csak a villára szúrt étek jut a gyomráig, a kanálból egyelőre kicsorog a vacsora.

A homokozóban integetve köszönti a többieket; a kezdeti önfeledt homokvárrombolóból átment lapátolós, kooperatív megfigyelőbe.

Amikor járni tanult

Májusban két kezes vezetéssel, júniustól fél kezes segítséggel közlekedett, ami júliusban már átment biztonsági manccsá - azaz, ha elengedtük a kezét, akkor is haladt, csak még jobban szeretett kapaszkodni. A kellő önbizalom augusztus közepére szállta meg, azóta folyamatos lendületben a gyermek. Összehasonlíthatatlanul kényelmesebb, hogy csak szemmel kell követni.

Ez a felvétel július elején készült. Kiterjedt családi körben bukdácsol, valamint az is dokumentálódik, mennyire boldoggá teszi az önállóság.

Itt pedig már önállóan kirándul a Bakonyban - szeptember elején:

(sorry a minőség miatt)

Jól eszik, nem alszik

Hála istennek, Timur születése óta jól eszik. Általában már a szondán ledugott milligrammokat sem küldte vissza, és amikor mínusz két hónaposan a legeslegrosszabbul volt, gyarapodni akkor is gyarapodott. Szopiban profi volt már másfél kilósan - ezt a mai napig megszállottan űzi - , jól vette a szilárd, majd a darabos kaja kanyart, édesen majszolja a babakekszet - de napközben aludni, azt sosem szeretett. A gyerekorvosunk azzal vigasztalt, hogy egyszerűen nem akar lemaradni semmiről.

Nyár elején délelőtt-délután babakocsiztunk legalább fél órát, hogy utána kb. ugyanennyi időt szenderegjen a ded, aztán július tájékán váltottunk a napi egyszeri, ebéd utáni sziesztára. És akkor volt pár nap, amely édes emlékként marad meg a keserves altatgatós óráktól meggyötört szülői szívünkben:

Ezek az ebéd közbeni eszméletvesztések olyan mélyre sikeredtek, hogy utána percekig lehetett cipelni, cibálni, majd ágyba dugni a gyereket. (Lehet, hogy ez máshol mindennapos élmény, de nekünk ehhez az állapothoz azelőtt nem volt szerencsénk.) Aztán aludt amennyit aludt. Legtöbbször egy-másfél órát.

Takibá

Mivel itt is, ott is megy a takarítás, elsőre felteszek egy rövidet arról, hogy takarítunk mi. 

(Nyári bepótolás 1. rész)

Big Times

Timurnak ma észveszejtő napja volt. Saját kezűleg kanalazta ki és tette a szájába – meg az enyémbe – a reggelijét. Aztán. Teljesen egyedül kb. tíz lépést tett meg füves terepen. Délután homokozós szocializálódás után saját elhatározásából megfürdött a Balatonban, pedig én máskorra terveztem az első teljes testes úszást. (Túl sokan voltak a vízben, és a nagy gonddal kiválasztott „bugyis” úszógumi sem volt nálunk, de nem lehetett megálljt parancsolni a Mesternek, most érezte elérkezettnek a időt a tóval való eggyéolvadásra.)

...holnap lesz egy éve, hogy hazahoztuk a kórházból.
1950 grammos kiszerelésben.

randevú

oké, hogy már több, mint egy hete történt, dehát csak ez az esős idő tudott rávenni, hogy számítógép előtt molyoljak --  szóval-szóval a kettővel ezelőtti szombaton nálunk volt a soros PIC-randevú, a Balatonon.

Most nem csak az egy alomból való kollégákat hívtuk, hanem kicsit nagyobb szórást engedélyeztem magunknak, így több jeles, csak később megismert koraszülöttet is meghívtunk.

Sajnos a Harley-sek ránkszervezték a bulijukat, így nehéz volt eljutni hozzánk, de azért így is szépen lement a rendezvény - mármint a mienk - semmi konfliktus, sírás vagy hiszti, szerintem mindenki jól érezte magát. (nem tudom, hogy aztán a motorosoknál volt-e bunyó)

Na nagy megelégedéssel azt figyeltem meg, hogy minden gyerek legszívesebben a játékok közé kevert fogkrémes tubussal, pezsgőtablettás dobozzal, üres ásványvizes flakonnal, lecsupaszított folpackos hengerrel foglalkozott - ezek egyébként Timurnál is megelőzik az amúgy erre gyártott készségeket. Szeretem, mikor így lelepleződik a pénztárcacsapoló gyerekjátékipar. 

A másik tanulság vagy megfigyelés pedig az volt, hogy a gyerekek kifejezetten jó hatással voltak egymásra: a Danizoárd a konferencia után állítólag többet állt négykézláb, a Marci - látva, hogy Timur elegáns flegmasággal tette kísérgetőrabszolgává az egész családját - többet vezetette magát kézenfogva; éshát a migyerekünk meg 3 lépést tett aznap délután tökegyedül.

S néhány fotó:

dokumentáció - ahogy már Lucia is lejegyezte - arról, hogyan avatja be Danizoárdmuci a révületet előidéző varázslatos cuclizás és rezgőszékezés rejtelmeibe Timurt.

Marci, a vagány - korábban itt.

Ezen a fotón egy illusztris vendég, az 510 grammal született Virág mellett - és egy horgász előtt - bámulja a vizet a házigazda.

Itt Timur egy csodálója karjaiban látható. Shalom nyolc éve született 530 grammal a Schill S.B. Doktornő pácienseként, és azóta is szeret bejárkálni a PIC-osztályra babákat nézegetni. Timurt is bámulta az inkubátorban, és most nagyon örült, hogy végre testközelbe kerülhettek.

daily

Én nem is tudom, mit írjak, annyi minden  történik, hogy már egy napilapot is meg lehetne tölteni a Mester ügyeivel.

Külföld: a nyolcvanas évekből ittragadt osztrák és német bevándorlókkal elmélkedik a schengeni határokról és az EP választások eredményéről a Balatonparton.

Belföld: Többnapos Baranya-megyei túrán vett részt néhány kortársa plusz szülők kíséretében - totál szociális. (Még pinceszeren is volt Villányban - persze először életében)

Vélemény: imádjuk, imádjuk, imádjuk.

Kultúra: a "Timur", "gyere", szavakat funkciójuknak megfelelően használja, ez utóbbit próbálja maga is kiejteni az "igen" , a "de" és a "nem" morfémákkal egyetemben. A könyvhetet meg természetesen meglátogatta a Vörösmarty téren - Micivel.

Tudomány: kibújt a bal fölső foga, majd másnapra eltűnt. Harmadnapra különös füstszínben támadott fel - pedig előzőleg hófehér volt.

Sport: bicikli, motor, gördeszka kipipálva. Mászni pedig már zsenánt: kapaszkodós-állós kiindulóhelyzetében addig toporog és morog csukott szájjal, amíg valaki tovább nem segíti fél kezes vezetéssel a következő célállomásáig.

Bulvár: kullancsot találtunk a fejében.  Óriási ijedelem, forródrót a gyerekorvosnak, aki megnyugtatott, hogy a 12 órán belül eltávolított kullancs nem okozhat fertőzést,vegyük ki belőle nyugodtan - kullancsoltást ilyen kicsiknek nem ajánl. Szerencsére a mi kullancsunk csak a támadás elején járhatott, mert kis simogatásra kisodródott a bébi fejbőréből, termetre pedig egy gombostűfejnyi lehetett, egyszóval még épp csak megteríteni készült a vacsorához.
...az meg külön jól jött, hogy a Timur még mindig csak egy kiskopasz.

első, első!

Három ok miatt hanyagolódott a blog. Az egyik, hogy berobbant a nyár, és ilyenkor alaphelyzetből ki se akaródzik nyitni a számítógépet. Kettő:  mivel ugye berobbant, az ember lehetőségeihez képest igyekszik a városi ötödik emelet helyett a legtöbb időt a nyaralóban tölteni - az pedig tömény vidék és szabadtér ugyanakkor ritkás térerő. A harmadik: a gyerek mozgásigénye úgy megugrott, hogy folyton a sarkában kell lenni, mászik, mint egy istencsudája. Természetesen csak a még nem látogatott helyek az érdekesek, ahol minimum egy-két alkalmatosság áll rendelkezésre, hogy azon felhúzhassa magát - és ebben nem ismer pardont: a minap egy vele szemben álló vizsla mellső lábaiba kapaszkodva igyekezett felegyenesedni. Ha elfárad kicsinyt, nem lepihen játszani, hanem kétlábon folytatja az expedíciókat - felső kézfogásos segítséggel. Szóval én mint ÉN totálisan felszámolódtam. Állandóan a gyermek árnyékában figyelek, ha napközben szerencsés módon elszenderedik, őrült tempóban lököm a mosogatást, mosást, főzést egyszerre, hogy mire megnyikkan, már újra a rendelkezésére álljak (és arra meg csak zárójelben merek még gondolni is, hogy a szemeszter vége számomra is kötelezettségekkel jár).

Nade nem is ezt akartam igazából, csak kicsúszott a számon, - meg amúgy is igen röhejesen adja ki magát az ilyen méltatlankodás ezen a blogon , meg különben is: édes e teher :) - hanem, hogy mi minden történt meg vele életében először az utóbbi hetekben!

A vidéknek köszönhetően először lett igazán fekete a körme és csudi retkes a lába; először dugta ezt a retkes lábacskát a Balatonba; és először került ugyanezekre a kis lábakra járásra tervezett szandál (a legkisebb méret, 18-as még csak vastag zoknival jó), így szandálostul aztán egyből nekiment a lépcsőknek - életében először. Először került közelebbi barátságba állatokkal: az említett vizslával meghitt interakció alakult ki köztük; a szaporodási/párzási  időszak miatt igen aktív hangyák, pókok, vadkacsák, békák, hattyúk és kakukkmadarak is barázdálják az agyacskáját - szerencsére a házba betévedt pocokkal csak én találkoztam. Először nyalta végig az összes cipőtalpat a bejárati ajtónál, és először evett nem bio bébikaját. Felnőni látszik. Éshát ami a lényeg:

Beindult a bringázás. Én nem gondoltam, hogy már 8 kiló alatti babákat is lehet így kerékpároztatni, de lehet, sőt bukósisakot is árulnak, igaz az még azért elég bő.

Persze vannak kellemetlen fejlemények is. Az új fürdési körülmények - új helyszín, kiskád - miatt felborult az esti rendszeres nagydolgozás, ezt kicsit bánom, olyan kényelmes volt tudni, hogy nincs kakis pelenka. S a másik: kifejlesztett a kisbaba egy rövid, de teljes hangerős agresszív kiáltást, olyasmit, mint amilyennel a szumóbirkózók  egymáshoz fordulnak a birokra kelés előtt. Ezt egy az egyben le lehet fordítani „akarom"-ra, és minden olyan szituációban elhangzik, amikor elveszünk tőle egy veszélyesnek ítélt tárgyat vagy nem szeretnénk fölemelni - holott ő azt tervezte.
De aki a naplementét szereti, rossz gyerek nem lehet.

Keresztelő - érettségi

Hogy lehagytam a fontos részleteket a beavatásról, ezt többen kifogásolták. Tehát nagy vonalakban, mi volt:

Először is: szándékosan nagyon szűk körben zajlott a misztérium, csak a nagyszülők, a keresztszülők vettek részt a rokonság részéről, és - mivel az egész keresztelőt valahogy a PIC-ügylet folyományaként fogtam fel, azaz, ha minden az Az a 9 hónap c. könyv szerint zajlik, talán kimarad ez a ceremónia - meghívtam azokat a kórháziakat, akik sokat tettek a Mesterért. Eljött a nőgyógyászat főnővére, aki akkor támogatott bennünket nap mint nap lelkiekben, amikor még testiekben egyek voltunk Timurral. Aztán ott volt Timur kedvenc nővére, aki a tüdőcirkusz végén mellette állt, és nem rohant orvosért, amikor a gyermek sokadszorra is kihúzta a lélegeztetőgép csövét az orrából, valamint ő adott neki először szonda helyett cumiból kosztot - hogy csak a legemlékezetesebb jótéteményeit említsem. És ott volt maga Anna néni is, aki ráadásul az alkalomra bekeretezett kézimunkát készített Timurnak: kékkel kivarrt névtáblát születési dátummal és szívecskékkel. És, ha már keresztelő ajándék: éremművész rajongójától egy Timur Lenk által kiadott pénzérme mitikus vörös paripa hasába rajzolt másolatát kapta a gyermek.

Timur pedig fantasztikusan élvezte a keresztelőt, annak ellenére, hogy a sürgés-forgás miatt kimaradt a déli alvása. A pappal parallel szövegelt, és áldásnál ő maga is magasba emelte a jobb karját, egy idő után aztán felállt az ölemben, és hátrafelé vigyorogva a vendégekkel kokettált. A szenteltvizezést pedig méltóságteljesen engedte, ahogy az a lentebbi fotón is látható volt.

Az eseményre a Mátyás templom pincéjében lévő kis keresztelőkápolnában került sor, amit mindenkinek melegen ajánlok.  Fehér falú, alacsony, boltíves középkori puritán hangulatával szinte őskeresztényi légkört áraszt, ráadásul természetesen teljesen ingyen van. Mi praktikus okokból választottuk, egyrészt mert Attila úti bázisunkról babakocsival is kényelmesen meg tudtuk közelíteni, másrészt a várplébános korábban szülőkerületem plébánosa volt, így jól ismertük, sőt tulajdonképpen őt ismerjük egyedül a katolikus szcénából. A keresztelő utáni cukrászdázást lezáró séta hazafelé a Tóth Árpád sétány friss virágos gesztenyefái alatt naplementében pedig még a kápolnánál is klasszabb volt.

A másik nagyon is említésre méltó esemény, amiről nem szóltam, a múlt heti dévényes vizsga. Ezt én úgy képzeltem, hogy majd egy külön helyiségben a neurológus, Panni néni és Kató meggáspár-menyhért-boldizsározzák Timurt, aki négykézláb fürgén nekiiramodik, majd az első adandó alkalommal kétlábra húzza magát. Ezzel szemben beirányítottak minket a nagy kezelőbe, ahol a szoba négy sarkában egyszerre bömbölt keservesen négy kis delikvens, egyiküket Kató gyúrta, mellette Panni néni dolgozott, és ott kellett kettejük közt pelenkára vetkőztetni a "vizsgára" hozott Timurt. Közben beszivárgott a neurológus is, de szegény gyermek annyira meg volt lepődve, hogy még a 0. gyakorlatot, a feje mellé emelt kislabdára való ráfordulást sem teljesítette - miközben mi részletesen meséltük, hogy totyog végig az ágy mellett, és hogyan fog át a fotelra, ha már az ágy elfogy mellőle. Végül az atyai mobiltelefonra sikerült kimozdítani Timurt a merev hanyattfekvésből. Aztán persze gyors sikert aratott a zsámolyos számával, az orvos kijelentette, hogy semmi hozzáfűzni valója nincs, Timur teljesen érett egyéves.

Utólag magunknak a szociális érzékenységével magyaráztuk a kezdeti tétovázást: t.i. egyszerűen kényelmetlenül érezte magát az eminens szerepében a még ott kínlódó kis sorstársaival szemben. Csak ez lehetett.

húsvéti újdonságok

Az ünnepi hétvégén - sok egyéb új, beazonosíthatatlan hangalakzat közt - többször is elhagyta a száját, hogy "mama".

Aztán. Életében először került igazi magas etetőszékbe, amit az alábbi fotó illusztrál. A kanál nem csupán kolorlokál: hónapok óta ez a kedvenc játéka.

További újdonság: a menetiránynak háttal fekvő bébihordozót lecseréltük menő gyerekülésre, mert egy ideje úgy tűnt, nagyon szeretne útközben nézelődni. Az áruházban megnyugtattak, hogy nem szentírás a 9 kilós határ - hát remélem, hogy nem csak a kalmár beszélt belőlük. Mindenesetre az ülésben - amiből, ha még hármat veszünk, árban már egy régebbi használt autónál járunk - úgy fest, mint akit odabetonoztak.
Viszont végigkacagja az egész utat.

Egy fotó

hadd nézzem csak azt a fényképezőgépet!

Dévény-vonal

Eddig is borzasztó büszke voltam az utódra, de most nagyot dobbant a szívem. Lezárult a Dévény-ügy.

Először is muszáj megemlítsem, hogy az utóbbi hetekben olyan tempójú fejlődésbe fogott Timur, amin csak kapkodtuk a fejünket. Volt ugye a felállás, ami már teljesen átment stand-up komédiázásba: szinte csak úgy érzi jól magát, ha függőlegesben lehet, közben önfeledten röhörészik, ráadásul rájött arra is, hogy kell oldalazva haladni. Mászni meg muszáj lett, hiszen el kell érni valahogy az állásba húzódzkodást segítő alkalmatosságokat. Aztán pakolni kezdett: a kád széléről a flakonokat a vízbe, majd vissza. Ülve hosszasan elmatat. Megkeresi a távirányítót, hogy azzal ütögesse a laptopot, mert az úgy jobban szól, mint szimplán kézzel csapkodva. Hangos "bábábá"-val kommentálja a tévéhíradót, benne felismeri D.Tóth Krisztát, akire mindig mosolyog.
Csak arra tudtunk gondolni, hogy mivel pár nap múlva egyéves lesz (korrigált 8 és fél hó), úgy döntött, eltünteti azt a néhány hónap differenciát, melyet a PIC-en volt kénytelen eltölteni. Persze ezt csak viccből mondtuk, mert én annak is nagyon szoktam örülni, ha a különböző orvosok láttamozzák, hogy a korrigált, azaz a biológiai korának megfelelően fejlődik.

De mi volt most a Dévényen!

Na kezdem azzal, hogy én már akkor felhívtam az Alapítványt, amikor Timur még inkubátorban volt, hogy jó időben megkezdődhessen a terápia. Akkor még nagyon rá voltam állva, hogy mindenféle fejlesztésre vigyük a gyereket, hogy teljes életet élhessen - ezt már kicsit másképp látom. De a Dévénnyel nem fogtunk mellé, és az is biztos számított, hogy még icipiciként, alig 3 kilósan, korrigált 2 hetes korában lefektettük a Mestert Panni néni íróasztala elé, hogy  mondjon szakvéleményt. Ő akkor végigfutotta a hétoldalas sűrűn gépelt zárójelentést, és a feltételezhetően számos oxigénhiányos állapot miatt mindenképp javasolta a kezelést. Utána nézte meg közelről a gyereket, akin nem látott semmi gyanúsat, de mivel még olyan pici volt, nem mert jóslásokba bocsátkozni. Mi pedig nagyon is szerettük volna, ha nem a véletlenre lesz bízva Timur mozgásfejlődése, így tavaly augusztusban meg is kezdtük a heti egyszeri Dévényre-járást. (Azt csak a hangulat és a tényszerűség kedvéért jegyzem meg, hogy a Panni nénivel való konzultálási idő több mint fele a konkurens módszerek hatástalanságáról szólt, illetve az "ellenlábas neurológus" pocskondiázásával telt, amin először megdöbbentünk, de én azóta összeraktam magamban, hogy egy ilyen mély személyes ellenségeskedést csak valami múltba vesző szerelmi rivalizálás magyarázhat :D. Másfelől pedig: egyéb fejlesztő-helyszíneken szintén ezzel a tragikomikus piacféltéssel  lehet találkozni.) 

Amúgy nagyon megkedveltem Panni nénit, aki meg imádta, hogy olyan piciként már járt hozzájuk a kötött izomzatú Timur.

(2008. szeptember)

És nagyon megszerettük a személyi edzőt, Katót is, aki úgy nyúlt a bébihez, hogy az csak nagyon ritkán sírt, akkor is inkább a mi hibánkból (pl. elmaradt alvás, elcsúszott ebéd) - szemben ugye a megszokottal.

(2008 december)

És mit mondott most ez a drágajó Kató a héten - miután Timur elmászott a zsámolyra csalétekként kihelyezett bordó telefonig, és felállva, telitalpon tárcsázni kezdett? Hát azt mondta, hogy ez a gyerek mindent tud, amit egy egyévesnek tudnia kell.

..és jöjjünk vissza 3 hét múlva, hogy a Panni néni is rábólintson.

Többet nem kell jönni.

idill

Hogy az milyen gyönyörűség tud lenni, amikor a gyermek két lábra egyenesedik - persze erősen kapaszkodva - , közben diadalmasan nevet, s ezáltal életében először egyszerre három igazi takonybuborékot is képez szája és orrlikacskái közé. 

Szevasz nátha, itt a tavasz, holnapután óraátállítás! 

kontroll

Annyira vártam már ezt a kontrollt, mert az mindig jó, mikor az ember mosolyogva, győztes hadvezérként vonul be az egykori kemény csaták és kisírt szemek helyszínére. A nővérek, orvosok pedig ilyenkor meghatottan olvadoznak, hogy hát igen, milyen gyönyörű gyerek lett a kis ikszipszilon, és mindenki nagyon boldog, mert nekik meg ez az igazi igazolás arra nézvést, hogy milyen drámaian szép is az ő szakmájuk.

De most különösen szerettem volna már menni, mert január közepe óta húzódott a kontroll a PIC költözése miatt, s az csak az egyik, hogy Timur közben kész férfi lett, de összeszerveztük a kórházazást Amirával és Don Malaccal is. Ez pedig külön izgalmasnak ígérkezett. 

Amiráról annyit lehet tudni, hogy Timur után egy héttel érkezett az intenzívre egy gesztációs héttel és 70 grammal bővebben. Szinte végig egymás mellett feküdtek, és baromi érdekes volt, hogy mindig egyszerre kerültek rosszabb állapotba és egyszerre lettek jobban is. Mi az anyukájával egészen odáig jutottunk a kombinálásban, hogy mivel kb. egy napon foganhattak és annyira fej-fej mellett fejlődnek - plusz ezek a keresztnevek is! -, hogy itt biztos karmikus kapcsolatról van szó. Saját vajákosainkkal pedig mindig a másik babájának is küldettük a varázsigéket, mert nyilván így lesz csak jobban a sajátunk is. (Amira szír származású: a damaszkuszi rokonok tették az arab hitvilág idevonatkozó tennivalóit; mi meg a tibeti hagyományban bíztunk:))

Hát a Malacra meg őrült kíváncsi voltam, mert a mamája blogján keresztül úgy ítéltem meg, hogy a Timurral nagyon egy húron pendülhetnek. És szerettem volna egy közös fotót is készíteni, de érkezésünkkor, amíg Timur hiperaktív volt, a régebb óta jelen lévő Malac a kórházi dögmelegben félig csukott szemmel csak lihegni tudott. Aztán viszont, miközben a Don roppant édesen bájolta Timur apukáját és a Doktornőt, Timur hátracsapott fejjel és nyitott szájjal aludt a vállamon - még a pár nappal ezelőtti kórházazás után felborult biológiai órája miatt. így sajnos az általam elképzelt traccsparti elmaradt kettejük közt, de az tény, hogy mindketten parádés mosolytartományokban mozgó nagyformátumú koraszülöttek - ezt csak belsőleg értem, mert Timur szemmel láthatóan kisebb termetű.

Na a kontroll maga meg abból állt, hogy a vizsgálat mellett megcsodáltuk az új intenzív osztályt, amelyre azért volt szükség, mert eddig a sima koraszülött osztály hátsó traktusában üzemeltek egy távoli épületben, ezt pedig a korások már szerették volna visszakapni. Ideiglenes megoldás volt ez, mert a mi PIC-ünk korábban a Schöpf-Méreiben üzemelt, csak a nagy reformálásban az utcára kerültek. A János meg befogadta az amúgy az OEP felől nagyon jól jövedelmező osztályt - erről majd talán később. Szóval az új PIC technikailag jobban felszerelt, legnagyobb előnye, hogy közvetlen a szülőszobák mellett van, de még rengeteg a tennivaló, s láthatóan a szülőkre nem nagyon figyeltek az új berendezkedésnél.

A Timurt meg úgy vizsgálták, hogy a Doktornő ölbefogva megsztetoszkópozta, - szerencsére a krupp-ügy nem vonult tovább a tüdő felé -; a neurológus főorvosasszony pedig hozzá sem nyúlt, csak összefont karokkal nézte, ahogy produkáltatjuk a gyereket. Az állapotokat jól szemlélteti, hogy Timur állásba húzódzkodását csak a bejárati ajtó mögött a földön, egy nagy, csapolásra váró vizesballon támasztékos segítségével tudtuk bemutatni, és ettől aztán egészen cirkuszi jelleget öltött a mutatvány.  De legalább jó kedve volt mindenkinek - és szerintem ez a lényege ezeknek a kontrolloknak.

Misc.

Apró vegyes.

Először is a biliügyletről. Miután elolvastam Szirkamama Andrea tanulmányát, teljes mértékben meg voltam győzve arról, hogy az EC (elimination communication, ürítés-kommunikáció)  tipikus esete forog fenn nálunk, ezért a következő alkalommal már tenyérnyi műanyagtálkával -  olyan kínai kajakihordóssal -  készültünk a fürdésre. Timur mindent ugyanúgy csinált, mint eddig. Miközben a papája tartotta a hóna alatt, ő előretámaszkodott a lábaival a kád oldalán (ez apró újítás, mert eddig topogott), én meg a kis tálkával ügyeskedtem alatta, hogy elkapdossam a potyogót. Először zavarta, hogy matatok alul, folyton hátra-lefelé tekintgetett a válla fölött, de ma estére megszokta és már rutinosan tette a tennivalót.

Amúgy sose gondoltam volna, hogy a gyerekem kakálásáról fogok a kibertér nyilvánossága előtt értekezni, de még meg kell jegyezzem, hogy ezen esténkénti szertartás tökéletességén azért esett egy kis folt. Hosszú hetek után a ma reggeli pelenka egy adag szilárdat is rejtett. Ezen először elkedvtelenedtem, de utána felelevenedett az előző éjszaka velőtrázó epizódja. Szóval, hogy a baba kb. 60 centit esett az ágyról a parkettre. Ehhez több mint két métert kellett másznia pár pillanat alatt, amire mi még nem voltunk felkészülve. Mivel már találkoztam a ténnyel, hogy minden csecsemő leesik egyszer, és mert olyan keservesen nem sírt a Timur, továbbá külsérelmi nyomok sem voltak rajta, annyira nem ijedtem meg. Viszont ő valamennyire biztos megijedhetett, mert valószínűleg ekkor került a nadrágpelenkába a tiltott anyag.

Ezen kívül másnap sem találtunk semmi rendelleneset a viselkedésében vagy a mozgásában, a pupillái is egyformán működtek - állítólag ilyenkor ezt kell figyelni -,  valamint ugyanúgy evett, sőt jobban, mert ma a céklát is elfogyasztotta, amit eddig soha. Sőtsőt ma először csirkét is kevertem a kosztjához. A hússal sokáig tétováztam, valahogy úgy éreztem, ha elkezd állatot is enni, elveszti az ártatlanságát.

kaka - a jelenben

Már pont azt fontolgattam, hogy itt a blogon kérek számítógépes segítséget a köztől, amikor belém hasított a felismerés.

Fél szemmel már olvasgattam arról, hogy van ilyen, hogy biliztetés pár hónapos korban, de túl egzotikusnak találtam a dolgot, és nem vettem komolyan. Viszont úgy néz ki, hogy a Timur meg igényelné.

Tehát a "probléma": kb. három hete rendszeresen a kádvízben végzi nagydolgát a Mester. Emiatt akartam tanácsot kérni, mert azóta kétszer cseréljük a vizet esténként, ráadásul a nagykádban, mivel kiskádja sose volt, csak a fürdetővödör korábban, amilyenben a PIC-en is ázott.
A menet hajszálpontosan minden alkalommal a következő: a fürdőfotelban boldogan őrjöngve csapkod egy-két percig a lábával, majd kiemeli a felsőtestét, hogy kiszállna, és ezek után állva tartva nagy buzgalommal nekilát az ürítésnek. (Közben édesen topog, ezt csak a kép teljessége végett). És csak ma jutott eszembe ez a biliztetős iskola, meg, hogy talán semmi baj nincs, csak egyszerűen szobatiszta akar lenni a gyerek.

Holnap alátolunk egy ágykádtálat.

Na ez az a pillanat:

10,5 = 7

Timur most töltötte be a korrigált hetedik hónapját. Egyébként a tíz és felediket. Én alapvetően a  korrigáltat tartom számon, mert nagyjából akkor kaptuk meg, amikor megszületett volna - onnantól szeretem számolni a korát is. Másfelől meg biológiailag tényleg akörül kell járnia, hiszen a kilenc hónapnak kívül vagy belül, de el kellett telnie, sőt még egy kis időhátrány is bőven belefér, mivel a Mester élete első hónapjaiban a gyarapodás helyett leginkább a túléléssel volt elfoglalava.

Namost én eddig nem osztottam annyira hónapokra a fejlődését, mert nem figyeltem meg különösebb mérföldköveket, viszont most, miután elmúlt korrigált féléves, észveszejtően felgyorsultak az események. Először is beindult a tudatos forgolódás, majd a négykézlábra ugrás a szaknyelven kutyázásnak nevezett popómozgással egyetemben. A korai fejlesztős felmérő napon pedig bemutatta a kúszást, amit azóta még tökéletesített. (Persze a kötelező Dévény-kört mi is rójuk, erről majd később.)

Nevetni eddig is szeretett, de most már képes a hecc kedvéért is mosolyogni, mert látja,hogy imádjuk. Szabályosan tud hülyéskedni, kabarészerűen röhigcsélni, és úgy egy hete meglepően civilizált akcentussal fennhangon bejelentette, hogy "ba-ba-ba-ba".

A korábbi posztokból kiderülhetett, hogy a gyereket az elitbe pozícionáltuk. A művészekkel való érintkeztetés mellett szoktatjuk a hosszabb repülőutakhoz is:

Számadatok: súly: 6,74 kg; hossz: kb. 68 cm; fog: 2db

korai fejlesztő

Tegnap reggel kilencre voltunk berendelve a  Bártfai utcába, ami hát Timurt annyiban érintette kényelmetlenül, hogy kilenc és tíz között szokott felkelni. Óvatosan susogtam a  fülébe, hogy ébresztő, vár a  korai fejlesztő.

Vette a viccet, mert a megszakított alvás ellenére vigyorogva tűrte a gyors öltöztetéssel és expressz indulással járó kellemetlenségeket; még a liftben is csibészesen röhigcsélt, jelezve, hogy ő valójában a változatos napokat szereti. Sajnos mire odaértünk, pont kifogyott az energiából.

Aki benne van az ilyen kontrollokban, az ismeri a hátulütőjüket, nevezetesen, hogy a gyerekről az alapján mondanak fejlődési szakvéleményt, amit ott a helyszínen produkál. Szerencsére itt legalább másfél órát szánnak a páciensre, úgyhogy Timurnak volt ideje tudtunkra hozni, hogy egy szopi most igen kedvezően befolyásolná a hangulatát. És tényleg: a háromnegyed órás kényszeredett csapkodás után elfogyasztott üdítő bámulatos hatást tett. Timur olyan komplett talajgyakorlat-sorozattal kápráztatta el a neurológus-gyógytornász-gyógypedagógus teamet, ami még nekünk is meglepetés volt. Flottul hasról hátra majd hátról hasra, aztán négykézlábra ugrott, és irányváltoztatással elküzdötte magát a céltárgyként kihelyezett csörgőig.

Végül a szakemberek azt állapították meg, hogy Timur a sötét múltja ellenére szépen fejlődik. Nagy-mozgásban a korrigált korának (hat és fél hó) megfelelő, viszont a finom-mozgás még hagy némi kívánnivalót maga után.  Részben ez, a kézbe vett tárgyakkal való kiforratlan tevékenykedés utal szerintük egy másik feltételezett defektre is: a látásproblémára. Annyira nem csapott földhöz bennünket a hír, az ilyen erősen koraszülötteknél a gyenge látást borítékolni lehet. Sőt, néhány hónapja még azt mondogattuk, hogy, ha látásproblémával megússzuk az egészet, szerencsések vagyunk. 

De a végső szót még azért itt is a szemész mondja majd ki.

...Szerintünk persze tökjól lát a Timur.

MEGVAN AZ ELSŐ...

...FOG!!

a bal alsó!

A Timur papája vette észre, mikor az utóbbi hetekben slágerré vált "most hadd a te ujjadból szopjam" játékot játszotta vele. Hogy ma este megharapta a gyermek.

Édesbúsan konstatáltuk, hogy felnőtt.

Én meg délben még azon izgattam magam, vajon elég homogén/folyósra sikerült-e az édeskrumplipüré.

Na még a fog-hír előtt ezt a képet akartam feltenni a napokból. Timur most azon a szivacson hentereg, amin az előzőekben ecsetelt  időszakban napközben otthon feküdtem. Ugyanott a padlón. Ha ezt tudom, hogy egy év múlva itt már jobbra-balra forog, félbukfencet vet  s pihenésképp a lámpafénybe ámulva mereng egy izmos-okos csecsemő, hát mennyivel kevesebbet aggódtam volna...