Csodatevő Szent László a király!

Milyen kár, hogy az ember elfelejeti betenni a csomagba a zsebfényképezőgépét, amikor félőrülten kapkodja össze a pár napra szükséges holmikat magának meg a gyereknek egy azonnali kórházi befekvéshez. Mert ott már másnap rettentően sajnáltam, hogy nem tudom megörökíteni, amint Timur két gurulós infúziósállvánnyal futólépésben és vigyorogva közlekedik a kórteremben fel s alá, közben pedig az üveg mögött – mert ez nem a balkáni János, ez a László, ahol üveg mögül figyel a crew – a nővérek kacarásznak, hogy milyen-de-milyen jópofa ez a kisfiú.

Tehát bekerültünk még január elején, és én borzasztóan be voltam tojva az utolsó kórházi élményünk nyomasztó emléke miatt.
Na az történt, hogy a Timur már kb. egy hete visszaeső  beteg volt – krupp, tüdőgyulladásba hajló hörghurut, totális étel- és italabsztinenciával megbolondítva. Mikor már fecskendővel próbáltunk a szájába nyomni valami folyadékot, plusz a  fogjövés miatt – mi ezt akkor nem tudtuk, hogy emiatt – fosósra fordult a széklete, viszont pisilni meg nem pisilt, a háziorvos azonnali infúziót javasolt. A hasmenés miatt a Lászlóba irányított. Én egy pillanat alatt nagyon rosszul lettem, de a betegfelvételnél már teljesen megnyugodtam. A László, kérem, egy jó hely. Meg persze, amikor levetkőztettük a gyereket és a mérlegen a normál súlyánál már több mint egy kilóval kevesebbet nyomott – végleg megadtam magam a körülményeknek.

Külön szoba - fekvőhelyet mondjuk magamnak kellett biztosítani, mert elfogyott a mamás szobájuk - , de így is saját fürdőszoba, fertőtlenítős szappan és papírtörlő a mosdónál, erkély, remekül zárható és nyitható tiszta ablakok, külön bejárat, hogy ne kelljen találkozni más fertőző betegekkel, jófej takarítónő, barátságos konyhások, együttműködő nővérek. Timurka meg, miután lement az első 3 deci, már nagyon virgonc volt – mondjuk tapasztalt PIC-esként előtte is végigrötyögte a vérvételt, egyedül a branül felhelyezését nehezményezte, de még így is le voltak döbbenve az orvosok, hogy milyen derűsen követi figyelemmel az eseményeket. Aztán még kapott kétszer fél litert, elkezdett eszegetni - főleg szopizni -, szóval hepiend: két éjszaka után haza is engedtek, a tüdőkellemetlenségek meg pár napon belül megszűntek.

Namost amiért ezt az egészet ide lejegyeztem az két közhasznú tanulság:

1. Ahogy elkezdődik egy ilyen nátha, hurutos miegyéb, pláne, ha láz is van, erőltetni kell az ivást, mert nemcsakhogy ott a kiszáradás baljós árnya, hanem a betegséget a testből kitranszportáló váladék sem tud távozni nedvesség híján, így aztán eszkalálódik az amúgy banális helyzet. Mi ezt zöldfülűként nem vettük komolyan.

2. Ha egy mód van rá, kerülni kell a János kórház gyermekosztályát, mert vannak rendes helyek a városban, ahol tényleg akár meg is lehet gyógyulni.

(egy korábbi kommentben Eszter a Heim Pált dícsérte, ott még nem jártunk)