kenguru bejegyzései

A koraszülött és a függőágy

2010. márc. 8. 16:33 - írta .M.

Hogy hogy is volt ez Timurral, az onnan jutott eszembe, hogy pezse az imént megtalálta ezt a képet a függőágy.hu-n:

Tehát az egész úgy kezdődött, hogy  amikor még a kőkemény PIC-es napokat gyűrtük, függőágy-forgalmazó kedves ismerősünk átküldte ezt a videót:

Annyira megtetszett a dolog – ráadásul a kolumbiaiak előtt örök főhajtás, mert, ha szükségből is, de ők találták fel a PIC-es kenguruztatást   –, hogy azonnal körbeküldtem az aktuális szobatársainknak és Timur kezelőorvosának, legalább mosolyogjunk kicsit a sok sírás-rívás közepette.  Namost  a Doktornő - kenguru-papnő és zsigeri reformer –  azonnal felismerte a függőágyazás nagyszerűségét, és másnap Timur  inkubátora mellett állva megmutatta, hogyan lehetne felszerelni, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a mi babánk is kapjon egy ilyet. Én boldogan meséltem otthon a fejleményeket, és pár napon belül az apai nagymama megvarrta és le is szállította az aprócska ágyacskát.

Persze végül nem lett beüzemelve, mert az osztályon hiányzott az egyetértés a dél-amerikai iskola követése felől. De aztán mikor hazatért a gyermek, a kiságy sarkára kötöztük az alkalmatosságot, és innen nézelődött az első napoktól kezdve. Szemmel láthatóan megnyugtatta a függés-ringás.  Egyébként az utógondozásos kontrollokon kifejezetten előírták a pelenkában hintáztatást az izomtónus és az egyensúlyérzék fejlesztése miatt.

Már nem emlékszem pontosan, hány cm hosszú volt a függőágy, de az biztos, hogy a Timur kézfejét is takaró badi 42-es, a gyermek ekkoriban cca. 2000 g.

 

Itt már kezdi kinőni.

Néhány hónap múlva pedig kapott egy tiszteletpéldányt a legfölül látható profi szerkezetből, amit először nem tudtunk felfúrni, így egy ideig a csocsóasztal rúdjain lógott.

Ma már pont lefejeli ezeket a tekerőket, úgyhogy épp a kocsmasport-asztal áthelyezésén gondolkodunk. (...bár szereti tekergetni a rudakat, és a kapuk alatti golyótárolót kisautó-garázsként vette birtokba, úgyhogy lehet, hogy marad.)


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

past time

2009. jan. 7. 15:16 - írta .M.

Ama sorsfordító június eleji vasárnap este után - mikor is hősünk megszabadult a gépi lélegeztetéstől -, egyre szebbek lettek a napok, és szaporodtak a jó hírek.

Timur kosztját tetemesen emelni lehet, ezáltal kivehető a miniatűr vénákat több mint két hónapja túráztató infúziós branül. Végre avval tud foglalkozni, ami kora szerint a dolga: alszik és nő. Egy darabig még az inkubátor tetején elrettentőleg steril tubus várja az újraintubálást, illetve néhány deciméterrel odébb készenlétben áll a C-PAP berendezés is. De nem lett rá szükség.

A mélybarana tekintetű doktornő, aki a legkritikusabb éjszakán küzdött a Mesterért, most így nyiltakozik: "anyuka, ez a gyerek annyira stabil, hogy nyugodtan tarthatják a kezükben akár mind a ketten is". Még takaróba se bugyolálja.

A Timur szüleiben tetőző érzelemdömpingről, gondolom, felesleges külön szólni.

Mínusz 6 hetes. Kb. 1400 gramm.

 

Days were getting more fun and good news started flowing in after the hero had gotten rid of the ventilation machine.

It was high time to start doing what's important for a man his size, namely sleeping and eating. His food intake increased dramatically, giving him the confidence and power to occasionally rest outside the incubator on either mum or dad. You can't see the pipes and wires and machines, because he no longer needs them!!

Minus 6 weeks, 1400g

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

PIC-riport

2008. nov. 28. 0:30 - írta .M.

Ez a tévériport koratavasszal készült, és akkoriban adták le, amikor mi még csak az első néhány tisztasági lábzsákot használtuk el a PIC-en. A forgatás egy része a Jánosban zajlott, az egyik szereplő, Marci, aki akkor még javában a lét és nemlét nagy kérdéseivel foglalkozott, azóta civilben is összejár Timurral. Reményeink szerint hamarosan focizni is fognak majd, egyelőre együtt várják a Mikulást.

 

Watch this clip to meet one of Timur's friends and his doctor! (Taken from a TV2 documentary)


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

a legszebb-legrosszabb nap

2008. okt. 17. 21:30 - írta .M.

Kezdték ezzel a hullámvasutas hasonlattal a régebb óta a PIC-en tanyázó anyukák. Hogy az egész intenzív időszak egy hol lent hol fent játék. Játék az idegekkel. Természetesen én csendben meg voltam róla győződve, hogy ez ránk nem vonatkozik. Timur kisebb, hamar rendeződő botlásokkal tulajdonképp szárnyalva teljesítette az első hónapot. Melynek megkoronázásaként garatoxigénnel ki lehetett venni a plexikaszniból, és megtörtént az első "kenguru". Magamhoz ölelhettem a gyerekemet.

Nehezen elmondható, igazi gerincvelő-remegtető élmény. Amikor a legkisebb sejtedig boldog vagy. Egy hátulról polárba bugyolált aprócska, kb. 40 centis, 1 kiló alatti, csontocskás, csupasz, igazán törékeny lény lapul a mellkasodhoz, a szíved fölé. És ott mosolyogva elalszik.

Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen boldog. Az utolsó látogatás után hazaérve azonnal megválaszolom az utóbbi időkben beérkezett méleket, sms-eket. Sínen vagyunk - tájékoztatom vidáman az aggodókat.

No és aztán, kb. kilenc körül este hív a Doktornő. Meleg mosollyal köszönök bele a vonalba, nyilván valami olyasmit akarhat közölni, hogy Timurnak nem kell már az infúzió, vagy a vérnyomásgyógyszer, olyan jó hatással volt rá a kenguru. Nos ehelyett tárgyilagosan felvezeti, hogy nagy valószínűség szerint Timurkának egy ritka genetikai anyagcserebetegsége van, galaktozémia. Leegyszerűsítve: extrém laktózérzékenység. Azonnal le kell állni az anyatejjel, mert a betegség idegrendszeri, agyi károsodással jár - a természetszerű májkárosodással egyetemben.

 

The best worst day..

Of course you don't believe when they tell you all about ups and downs amid observing the development of your baby at PIC. We would just spend the minimum time required here, Timur's first month has been relatively smooth, managed to upgrade his breathing skills further, and has grown stable enough for a ‘kangaroo' session: a proper body contact, the naked baby placed on my naked chest for the first time, ever. A most fragile creature smiling at the comfort of my heartbeat. Ultimate happiness.

To make the day more memorable, Timur is conditionally diagnosed with galactosemia in the evening, an extreme and very rare lactose-sensitivity, in simplified terms. Those few drops of milk a mother can contribute is now strictly banned in order to prevent serious brain injury.

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bemutatkozás

Hírek a Mesterről. His life - from the VERY beginning.

Keresés

Utolsó kommentek

- szülinap 2, .M.: szia, javult a szeme három éves korára! nem tudom, ez... »
- szülinap 2, Noémi: Szia, Segítségedet szeretném kérni. Érdeklődnék, hogy azóta hogyan alakult a... »
- Szemész - most igazából, Noémi: Szia, érdeklődnék, hogy azóta hogyan alakult ez a rövidlátás a... »
- szülinap 2, eszter: Ehe, izé, ez ütött, a koraszülöttséget ugyanis mi is egész... »
- szülinap 2, .M.: szia eszter! azt hiszem, ezt a blogot - mint koraszülöttblogot... »

Legtöbb komment

- Igen tisztelt fog... (20)
- prezentáció (16)
- Évforduló (16)
- 02. 14. (14)
- kaka - a jelenben (13)

Archívum

- Jelen
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- Az összes »

Linkek

- freeblog főoldal
- freeblog admin

Egyéb




Időjárás előrejelzés