vau 2

Frakk élőben! St Moritz Pesten!!

na és itten pedig a hóemberrel:

..majd mondhatja a Timur, hogy "bezzeg az én gyerekkoromban még micsoda telek voltak! Derékig ért a hó! "

vau

..ez még a múlt heti, mikor leesett. a Tabánban.
Timur, miután biztosnak érzi a lába alatt a talajt, megcsodálja a technika vívmányait, majd megszólít egy járókelőt.

kétünnepközt

...ha már nyár, le kell ellenőrizni a Balatont.

Big Times

Timurnak ma észveszejtő napja volt. Saját kezűleg kanalazta ki és tette a szájába – meg az enyémbe – a reggelijét. Aztán. Teljesen egyedül kb. tíz lépést tett meg füves terepen. Délután homokozós szocializálódás után saját elhatározásából megfürdött a Balatonban, pedig én máskorra terveztem az első teljes testes úszást. (Túl sokan voltak a vízben, és a nagy gonddal kiválasztott „bugyis” úszógumi sem volt nálunk, de nem lehetett megálljt parancsolni a Mesternek, most érezte elérkezettnek a időt a tóval való eggyéolvadásra.)

...holnap lesz egy éve, hogy hazahoztuk a kórházból.
1950 grammos kiszerelésben.

első, első!

Három ok miatt hanyagolódott a blog. Az egyik, hogy berobbant a nyár, és ilyenkor alaphelyzetből ki se akaródzik nyitni a számítógépet. Kettő:  mivel ugye berobbant, az ember lehetőségeihez képest igyekszik a városi ötödik emelet helyett a legtöbb időt a nyaralóban tölteni - az pedig tömény vidék és szabadtér ugyanakkor ritkás térerő. A harmadik: a gyerek mozgásigénye úgy megugrott, hogy folyton a sarkában kell lenni, mászik, mint egy istencsudája. Természetesen csak a még nem látogatott helyek az érdekesek, ahol minimum egy-két alkalmatosság áll rendelkezésre, hogy azon felhúzhassa magát - és ebben nem ismer pardont: a minap egy vele szemben álló vizsla mellső lábaiba kapaszkodva igyekezett felegyenesedni. Ha elfárad kicsinyt, nem lepihen játszani, hanem kétlábon folytatja az expedíciókat - felső kézfogásos segítséggel. Szóval én mint ÉN totálisan felszámolódtam. Állandóan a gyermek árnyékában figyelek, ha napközben szerencsés módon elszenderedik, őrült tempóban lököm a mosogatást, mosást, főzést egyszerre, hogy mire megnyikkan, már újra a rendelkezésére álljak (és arra meg csak zárójelben merek még gondolni is, hogy a szemeszter vége számomra is kötelezettségekkel jár).

Nade nem is ezt akartam igazából, csak kicsúszott a számon, - meg amúgy is igen röhejesen adja ki magát az ilyen méltatlankodás ezen a blogon , meg különben is: édes e teher :) - hanem, hogy mi minden történt meg vele életében először az utóbbi hetekben!

A vidéknek köszönhetően először lett igazán fekete a körme és csudi retkes a lába; először dugta ezt a retkes lábacskát a Balatonba; és először került ugyanezekre a kis lábakra járásra tervezett szandál (a legkisebb méret, 18-as még csak vastag zoknival jó), így szandálostul aztán egyből nekiment a lépcsőknek - életében először. Először került közelebbi barátságba állatokkal: az említett vizslával meghitt interakció alakult ki köztük; a szaporodási/párzási  időszak miatt igen aktív hangyák, pókok, vadkacsák, békák, hattyúk és kakukkmadarak is barázdálják az agyacskáját - szerencsére a házba betévedt pocokkal csak én találkoztam. Először nyalta végig az összes cipőtalpat a bejárati ajtónál, és először evett nem bio bébikaját. Felnőni látszik. Éshát ami a lényeg:

Beindult a bringázás. Én nem gondoltam, hogy már 8 kiló alatti babákat is lehet így kerékpároztatni, de lehet, sőt bukósisakot is árulnak, igaz az még azért elég bő.

Persze vannak kellemetlen fejlemények is. Az új fürdési körülmények - új helyszín, kiskád - miatt felborult az esti rendszeres nagydolgozás, ezt kicsit bánom, olyan kényelmes volt tudni, hogy nincs kakis pelenka. S a másik: kifejlesztett a kisbaba egy rövid, de teljes hangerős agresszív kiáltást, olyasmit, mint amilyennel a szumóbirkózók  egymáshoz fordulnak a birokra kelés előtt. Ezt egy az egyben le lehet fordítani „akarom"-ra, és minden olyan szituációban elhangzik, amikor elveszünk tőle egy veszélyesnek ítélt tárgyat vagy nem szeretnénk fölemelni - holott ő azt tervezte.
De aki a naplementét szereti, rossz gyerek nem lehet.